Tudja, hol szeret a cápa – Meg 2. – Az árok Csodálattal adózni nem lehet a Meg 2. – Az árok előtt, ámulni rajta azonban igen. Jason Statham turbékoló őscápák között hozza el 2023 nyarának egyik legszükségtelenebb folytatását, amely egyes elemeiben mégis képes rálicitálni az első halkalandra. Biztosak lehetünk benne hosszú ideje, ha egy blockbuster (akár véletlenül) jól teljesít a kasszáknál, garantált az újabb rókabőr lehúzása. Olyan megállapítás ez, mint az ég kék, a fű zöld, vagy hogy Jason Statham nem hajlandó pihentetni az ökleit. A biznisz természetes velejárói a folytatások, amelyek szaturációja nem apad: jobb esetben bővítik a megismert világot és elmélyíti a karaktereket, máskor pedig elismétlik még egyszer ugyanazt, kétszer akkorában. Hogy lehet azonban rálicitálni a világ legnagyobb cápájára, ami 2018-ben kezdte meg emberevő körútját a mozikban? A Meg kritikai szempontból korántsem, anyagilag viszont egészen sikeres volt, így jöhetett a második rész; ehhez pedig kiváló alapanyaga volt a készítőknek. Senki nem gondolná, de az agyatlan őscápás széria egy regényfolyam adaptációja – bár ezt elég nagyvonalúan kell kezelni az átvett elemek esetében. Jelen film ahelyett, hogy a folytatások szabályait követve Meg 2-zné a tempót, inkább az alcímét vette alapul és Az árok mélységeibe kalauzol el. A kétórás játékidő fele a vízfelszín alatt 7000 méterrel zajlik, ott próbálnak az életüket cseppet sem féltő csipet csapat tagjai túlélni. Jason Statham itt alig tudja kibontakoztatni akciózását, hiszen egy baromi komoly búvárfelszerelésben kell rónia a tengerfeneket kompániájával, miközben ádáz őslények és értékes ásványra vadászó tolvajok is keresztezik útjukat. Amit William Eubank Árok című horrorjával sikerült feszültségteremtés szintjén elérni egy hasonló témával, annak itt nyoma sincs. A Meg 2. – Az árok egyáltalán nem találja magát odalenn, és ez annak köszönhető, hogy gondolathiányos folytatásként indul útjára. Az új film a Jurassic World útjára lépett: az őscápák korábban még különleges és veszedelmes lények voltak, most meg már tanulmányozzák, sőt, idomítják őket – ahelyett, hogy mindenki fejvesztve menekülne, amint meglát egyet. Épp ezért nehéz átélni a központi karakterek motivációját, élén a techguru Jiuminggel (Jing Wu) és az előző filmben megismert, rettentő szófogadatlan unokahúgával, Meiyinggel (Shuya Sophia Cai). Állandó veszélybe sodorják magukat, és rendre Jonas Taylornak (Jason Statham) kell megmentenie valamennyiüket. Statham természetesen most is ugyanazt a rezzenéstelen arcú keményfickót játssza – csak most már kétszer be is szólnak neki orrsövényferdülése miatt. A Meg 2. – Az árok olyan szempontból közhelyes alkotás, hogy akcióhőse egyfajta kopasz Greta Thunbergként (ezt kimondják a filmben) a környezetre kíméletlen hajósokkal és a simlis pénzemberekkel is felveszi a harcot, miközben legalább két megalodonnal is végez a cselekmény során. Hogy a film több piacon is megállja a helyét, dupla főszereplőre volt szükség: Jing Wu a kínai nézők kedvéért kiemelt figyelmet kap pár remek kunszttal, de nem sikerül kilépni az amcsi akciófigura árnyékából. Karaktereik dinamikája pedig elragadó is lehetne a marcona, cinikus jenki és az optimista távol-keleti energiákkal. Valamennyire viszont mégis sikerült fordulatot elérni a karakterábrázolásban. Melyik sztoriban fordul elő ugyanis, hogy a legidegesítőbb alakból egy epizódot követően igazi mintapéldány válik? A Meg: Az őscápa ügyeletes ügyetlen, rém idegesítő fekete viccforrása, DJ (Page Kennedy) láthatóan nem az orrát vakargatta a két film közti öt évben. Felkészült a következő hasonszőrű akcióra, méghozzá kevesebb rinyálással, annál több cselekvéssel: túlélőpakkal jár a nyílt vízre, számítástechnikai és harcművészeti tudásával pedig szintén keményebb falat a rosszfiúk számára. A Meg 2. – Az árok az első felét követően magára talál, és akkora címeres ökörség kerekedik belőle, hogy azt ezúttal élvezetes nézni. Már a 2018-as filmnél is tudhatta a néző, itt nem Steven Spielbergtől merítenek cápás alkotás tekintetében, hanem inkább az Asylum stúdió filmjeinek százmilliós verzióját valósítják meg. Nos, most eggyel közelebb kerültünk ehhez a gyakorlatban is, köszönhetően az óriáspolipnak, amellyel az idomított cápa egy jelenetben felveszi a harcot. Ben Wheatley rendező, az Össztűz és a High-Rise egykori alkotója a második félidőre megértette, milyen filmet kell igazából csinálnia. A Kong: Koponya-sziget és a Meg: Az őscápa legízléstelenebb szörnyfilmes elemeit ráadásul maga mögött hagyta, így itt nem kell annyiszor azon szórakozni, vajon melyik pozitív karakterrel bánik el a legkegyetlenebb és legszerencsétlenebb módon. Az utolsó hosszabb szekvencia helyszíneként szolgáló Bulisziget partizóit is teljesen elidegenítően mutatja be a nézőnek, hogy még kevésbé fájjon, mikor a cápák lakmározni kezdenek – eddig a pontig pedig minden figura halála majdhogynem drámai súllyal bír. Ha még hozzávesszük, hogy olyan egysorosok hangoznak el, mint a „Jonas nem feled el, te haleledel”, bátran kijelenthetjük, történt itt bizonyos előrelépés. A Meg 2. – Az árok számára karaktert azonban lehet, már túl későn ad a cselekmény, amely nem szolgál a nagyköltségvetésű produkciókhoz képest olyan kiemelkedő látvánnyal és izgalomfaktorral. B-film maradt, nem meglepő módon, de annak is egy felejthetőbb, nagyipari verziója, némi váratlan elkattanással. Azonban óvatosan tekintsük meg a mozikban, mert könnyen lehet, hogy előidézünk vele egy még újabb cápatámadást! A Meg 2. – Az árok augusztus 3-tól látható a mozikban. 2023. augusztus 3. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/meg-2-az-arok-kritika
