A nyulak szőréből a Harmadik Birodalom katonái számára készítettek pulóvereket, zoknikat és meleg alsókat. A második világháború befejezése után újságírók árasztották el Németországot, köztük a Chicago Tribune riportere, Sigrid Schultz, akinek sikerült bejutnia az SS vezetőjének, Heinrich Himmlernek egy tóparti villájába, annak reményében, hogy megtalálja a Mein Kampf Himmlernek dedikált példányát. Ehelyett azonban egy bőrönd mélyén sokkal érdekesebb fotóalbumra akadt, melynek nyúlszőrből szőtt címlapján mindössze az SS logója és az Angóra szó szerepelt. A könyvben százötven fotó kapott helyet, melyek jókora hányadán megszeppent, kisebb-nagyobb angóranyulak voltak, sok esetben árja nők, vagy SS-tisztek társaságában. Az egyik oldalon nyúlketrecek egész sora látszott, felettük pedig a sokak gyomrát máig összerántó helyiségnév: Buchenwald Schultz véletlenül tehát sokkal fontosabb dologra akadt, mint egy egyszerű, dedikált Mein Kampf. A későbbi kutatások során kiderült, hogy a Projekt Angora néven ismert program hivatalosan 1941-ben, 6500 nyúllal indult, mivel Himmler úgy érezte, hogy a Németországban a XVII. század óta tenyésztett angóra, felső tízezer által előnyben részesített gyapja kitűnő kiegészítője lesz az SS-katonák egyenruhájának, és melegen tartja majd őket a fronton nem ritka mínusz harminc fokos hidegben is. 1943-ra a programban hatvanötezer nyulat neveltek fel, melyek négy és fél tonna gyapjút adtak. Az albumból kiderül a felhasználásuk is: a légierő pilótái melegítőket, a haditengerészet tagjai zoknikat, a szárazföldön harcolók pedig jégeralsókat kaptak. A tenyésztőtelepek nem egyetlen központi helyen, vagy Németországon belül voltak szétszórva, hanem a több millió ember halálát okozó, legrosszabb hírű koncentrációs táborokban, mint Mauthausen, Auschwitz és Dachau, de további több tucat lágerben is léteztek kisebb telepek. Természetesen a nyulak a legjobb állatorvosi ellátást és kiemelt figyelmet kaptak, ellentétben a tőlük alig néhány tíz méterre élő, csontsovánnyá fogyott emberekkel, akiknek csak a tömegsír jutott. Egy kétszázfős barakkban nyolcszáz embert zsúfoltak össze, míg a nyulak saját ketrecükben élhettek a gondosan összeválogatott, egészséges ételeik közt. 1945-re a nácik a nyulak és élőhelyük minden nyomát eltüntették, sőt, a dokumentumokat is megsemmisítették, így igen kevés bizonyíték maradt azok létezésének bizonyítására. Az ügy a háborús bűnöket tárgyaló bíróságok látókörébe is eljutott, de a fentebb bemutatott könyv híre hozzájuk nem jutott el, így az ügyet bizonyítékok hiányában figyelmen kívül hagyták. A könyv csak húsz évvel később került elő, Schultz ekkor adományozta a Wisconsin Historical Society-nek, akik azt nemrég meg is oszották az online adatbázisukban, így a történet szélesebb körben is ismertté válhatott. Az anyag elkészítésében segítséget nyújtott a Wisconsin Historical Society, a Wikipédia és az Atlas Obscura.
