Ganzeer főként erős társadalomkritikával átitatott művészetéről, illetve a 2011-es egyiptomi lázadások során játszott szerepéről ismeretes, az amerikai popkultúra undergroundja is imádja: főként Warren Ellis képregényíró-író-futurista és az ő VICE-közeli holdudvara imád róla cikkezni. Ganzeer maga messziről tagadja a ráakasztott „street artist” elnevezést, ő maga inkább jobban szereti a Bidoun magazinban megjelent „kontingenciaművész” kifejezést, ami olyan művészt fed, akinek alkotása szentesít bármilyen módszert. Mindez persze csak addig hangzik vadul, amíg közelebb nem megyünk hozzá: a művész saját stílusát koncept popnak nevezi, amely röviden és tömören két különböző világ legjobb elegye. Ha a pop art szemnek tetsző külsősége mögé tartalmat is teszünk, a ragyogó külcsín miatt pedig az emberek kénytelenek lesznek a tartalommal is foglalkozni. Ganzeer. Photo: Aymann Ismail/ANIMALNewYorkGanzeer tartalmai pedig kifejezetten megragadóak és sokban erednek a már említett Warren Ellistől, akinek Transmetropolitan című képregénye az egyik legjobb dolog, ami a szeletelt kenyér óta megjelent a világ lakásaiban: egyszerre keveri össze Hunter S. Thompson alkoholtól és drogoktól terhelt gonzóját az amerikai elnökválasztási kampányok mocskával, illetve mindazokkal az elhajlásokkal, amelyeket az emberek tesznek a technológiával, ha azt tehetnek vele, amit csak akarnak – ez a képregény sokban ihlette az egyiptomi művészt is. Ellist pedig nehéz nem utánozni, olyan erős mágnesként húzza maga után az embereket, valószínűleg ennek is köszönhető, hogy Ganzeer (Ellishez hasonlóan) tematikus heti jövőnéző hírlevelet gyárt Restricted Frequency címmel: olyan, mintha egyoldalas fanzint kapnánk ajtónkra ragasztva a rosszabb napok kezdetén – aki nem futott még rá ilyenekre, próbálja ki, egyedi élmény 2016-ban újra hírlevelet kapni. (Mondtuk már amúgy, hogy újra reneszánsz van, újra él a hírlevél, IRC helyett Slack működik és megint beköszöntött a VR? Már csak a rave-sárga sípoló kutyákat várjuk, amiket postaköltséggel két dollárért rendelhetünk a kínai eBay-klónokon keresztül.) Amikor a reptéri ellenőrzés során nem tudod, hogy a kamerákat, vagy a Mikiegeret injektálták először a megfigyelőpszichébe.A Restricted Frequency tényekből dolgozik, Ganzeernál azonban a fikcióból sincs hiány. A The Solar Grid címen futó, áprilisban indult fekete-fehér képregénye kilencrészes, kéthavonta jelenik meg, a sorozat oldaláról PDFben darabonként 2 dollárért rendelhető. A történet több szálon futva göngyölíti fel azt, hogy miért járnak bevásárlókocsival és napvédő szkafanderben gyerekek a jövőben (rosszul beültetett szemimplanttal, ráadásul) és hogy miért jelenik meg az égen egy több napból álló geometriai szerkezet, amitől félni kell; hogy miért váltja fel a Krisztus előtti-utáni időszámítást az Árvíz előtti-utáni gondolkodás; a történetszálak közé bevágott újságrészletekből pedig kiderül, hogy az orosz-amerikai villongások helyett már kínai-amerikai villongásokról süvölt a közmédia, Amerikában mindennapos az emberek Marsra utaztatása, olyannyira, hogy a globális vízgazdálkodásért felelős óriáscég a kitermelt vízmennyiséget konkrétan a vörös bolygóra szállíttatná. Az internet olyannyira létezik, hogy Algo-Fiction néven fut egy több millió karakterrel benépesített, öngeneráló univerzum, amelynek lakói az elmúlt évezredek meséi és történetei alapján alakítják életüket. Akik pedig nem akarnak ezzel foglalkozni, még mindig nézhetnek tévét, amelynek programjait lehashtagelhetik és utána külön lehet mindenki a tévéprogramok tartalomkurátora, hogy tényleg azt nézhesse, ami érdekli. Retrofuturizmus helyett közelmúltfuturizmus, sufnilaborokból kihuszonnégyórázott éppenhogydrogokon.Több tíz-száz évvel a jövőben ha mindez valid, elég kellemetlen képet festhet az emberi psziché alakulásáról – igaz, az ugrásszerű technológiai fejlődést a piac legalább annyira nem tudja kezelni, mint maga a fogyasztó, a késleltetett fejlődés tehát sok esetben gyakorlatias és működik olyan jól, mint a techpiac saját immunrendszere. A víz, a víz pedig egyre fontosabb erőforrás. Az ilyen apró részleteket visszafejtve mutatkozik meg a The Solar Grid igazi ereje: nem top-down sci-fi, hanem bottom-up társadalmi kommentár, a benne megszólaló kakofónia pedig túlságosan valóságosnak hat. Ha ezért nem érdemes követni a jövő ezen lehetséges formáját, akkor semmiért.
