Vangelis

A témát ebben részben 'Zenészek, együttesek' klarensz hozta létre. Ekkor: 2014. március 10..

?

Vangelis Értékelése

  1. Szeretem

    2 szavazat
    100.0%
  2. Utálom

    0 szavazat
    0.0%
  3. Közömbös

    0 szavazat
    0.0%
  4. Nem ismerem

    0 szavazat
    0.0%
  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [​IMG]
    Görög származású billentyűs, zeneszerző.Eredeti neve: Evangelos Papathanassiou
    1943. Március 29. Valos, Görögország

    [​IMG]
    Evangelos Odyssey Papathanasiou zenei tehetsége már kisgyermekkorában megnyilvánult, de ő nem volt hajlandó zongoraleckékre járni, inkább saját maga fedezte fel a hamgszer lehetőségeit. Fiskolai évei alatt alapította első együttesét a Formynx nevű zenekart, amely hamarosan Görögország legnépszerűbb előadói közé került. Ez azonban nem elégítette ki, így elhagyta szülőhazáját és 1968-ban Franciaországban Demis Roussos illetve Loukas Sideras társaságában létrehozta az Aphrodite's Child nevű együttest. Már első kislemezükkel: Rain And Tears, világhírnévre tesznek szert és négy éven keresztül ontják magukból a slágereket. 1972-ben az Aphrodites Child feloszlása után Vangelis meghívást kap Frederic Rossif filmrendezőtől, hogy készítse el a L'Apocalypse Des Animaux és a La Féte Sauvage című filmek kísérőzenéjét. Ekkor írja első önálló szólóalbumát is az Earth-et. A megjelent korngok remek kritikát kapnak és a filmek révén a nagyközönség is pozitívan reagál az addíg szokatlan zenei megoldásokra. 1974-ben felkérik, hogy legyen a Yes tagja.Néhány hétig együtt is dolgozik a bandával de végül mégsem csatlakozik hozzájuk. Jon Andersonnal viszont életre szoló barátságot köt és később gyakran készítenek közös lemezeket. Székhelyét Londonba helyezi, ahol egy saját zenei stúdióban készíti felvételeit. Itt született az 1975-ös Heaven&Hell, az 1976-os Albedo 0.39, a 77-es Spiralés a78-as Beaubourg. Ezt követően Jon Andersonnal dolgoznak közösen és olyan nagyszerű számokat hoztak létre mint az I Hear You Now vagy az I'll Find My Way Home, melyek a slágerlisták előkelő helyeit is megjárják. És elkövetkezik az 1982-es év amikor Vangelis a Chariots Of Fire című film zenéjéért átveheti az Oscar díjat. Természetesen a filmzene témáját feldolgozó dal a listák élére is felkerül. Szinte magától értetődő, hogy ezután özönlenek a filmes felkérések. Vangelis Ridley Scott ajánlatát fogadja el akivel elkészítí a Blade Runner majd az 1492 Conquest Of Paradise című filmeket. Zenei szempontból mindkettő telitalálat. A Jaques Cousteauhoz fűződő barátsága révén születnek meg a The Mask és az Antarctica című alkotások, melyek szintén filmzenék. De Vangelis nem hagyja magát végérvényesen elcsábíttatni a filmtől. Saját zenei elképzeléseit valósítja meg az El Greco című albumon, mely a nagy spanyol mesternek állít emléket. 1992-ben a Művészetek Lovagjává ütik Franciaorszgban. Nemcsak a film, hanem a színház számára is dolgozik. Az angol Királyi Balett számára több előadáshoz írt zenét: Frankenstein, Modern Prometheus, The Beauty And The Best. Első Grammy díját 1981-ben kapta. Vangelis elvitathatatlan érdeme, hogy a hallgatóhoz közel tudta hozni korunk ezerarcú csodahangszerét a sokak által hidegnek és félelmetesnek tartott szintetizátort. Ennek köszönhető, hogy zenéjét azok is megszerették akik korábban idegenkedtek az elektronikus rocktól.
    Fais Que Ton Reve Soit Long Que La Nuit (1971)Hypothesis (1971)
    The Dragon (1971)
    L'apocalypse Des Animaux (1973)
    Earth (1973)
    Ignacio (1975)
    Heaven&Hell (1975)
    Albedo 0.39 (1976)
    Spiral (1977)
    Beaubourg (1978)
    La Féte Sauvage (1978)
    China (1979)
    Opera Sauvage (1979)
    Short Stories (1979)
    Odes (1980)
    See You Later (1980)
    Chariots Of Fire (1981)
    Soil Festivities (1984)
    Mask (1985)
    Rhapsodies (1986)
    Antarctica (1988)
    Direct (1989)
    Themes (1989)
    City (1991)
    Page Of Life (1991)
    1492 - Conquest Of Paradise (1992)
    Blade Runner (1994)
    Voices (1995)
    El Greco (1995)
    Oceanic (1997)
    Portraits So Long Ago So Clear (1997)
    1990-99 Reprise (2000)
    Mythodea (2001)

    [​IMG][​IMG][​IMG][​IMG][​IMG][​IMG]
    Alexander (2004)
    Run To The Beat (2008)​

    [​IMG]

    [​IMG]

    [​IMG]
     
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2020. március 05.
  2. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
  3. esource /

    Csatlakozott:
    2020. november 25.
    Hozzászólások:
    8,441
    Kapott lájkok:
    378
    Beküldött adatlapok:
    0
    Hangjelzés a Chaten:
    nem
Címkék :