1939. szeptember 1.-jén a német csapatok átlépték a lengyel határt. A második világháború megkezdődött. A gyors lerohanás felkészületlenül érte Lengyelországot. A német propaganda azonnal kezdetét vette: a lakosság döbbenetét kihasználva minden probléma fő forrásaként a zsidókat jelölték meg. Az uszítás működött: a zsidó lakosságot egyre több atrocitás érte. A németek először csak jogfosztott, másodlagos polgárként kezelték a zsidókat, majd megbélyegezve gettókba terelték őket. Aztán kezdetét vette a lakosság nem kívánt részének szisztematikus kiirtása: megjelentek a haláltáborok. A világ csak hallgatott, a lengyelek nem akartak látni, a zsidó némán tűrtek. Senki nem akarta, nem tudta elhinni, hogy a 20. században ez tényleg megtörténhet. 1943-ban a varsói gettó megmaradt túlélői megelégelték az embertelen bánásmódot, és szembeszálltak elnyomóikkal: olyan harcot vívtak, amit ugyan nem nyerhettek meg, de általa emelt fővel masírozhattak a halálba. Leon Uris: Mila 18 – Túlélni Varsót Fordította: Szántó Judit, Partvonal, 2014, 632 oldal, 3990 HUF A+ Szörnyű. Borzalmas. Embertelen. Ezek a szavak jutottak először eszembe, miközben olvastam a regényt és miután letettem. A legmegrázóbb, hogy a könyvben leírt rettenetes események megtörténtek. Bár a szereplők zöme kitalált alak, mégis könnyen meglehet, hogy más névvel, más arccal, de léteztek. Uris ugyani alapos kutatások és túlélők beszámolói alapján írta meg a regényt. A történet nehezen indul be, kezdetben minden oldalért meg kell küzdeni. A könyv első fele elaprózott, néhol túl részletes, itt-ott hatásvadász, a párbeszédek ezeken a részeken talán nem a legjobban sikerültek. A sok szereplő bemutatása miatt a cselekmény olykor nehezen követhető. Aztán nagyjából a könyv felénél megérkeznek a németek, és kezdetét veszi az őrület. És a regény innentől kezd működni. Izgalmassá válik, és csak úgy peregnek a lapok. A zsidó lakosság körében mindennapossá válnak a megaláztatások, a verések, kínzások: ezek sokszor nincsenek részletezve, csak finoman utal rájuk az író (a fantáziánkra bízva is elég rettenetesek), de a sorok közül így is átszivárog a nyomasztó, fullasztó, egyre reménytelenebb légkör. Leon Uris zsidó származású amerikai író 1924-ben született Baltimore-ban, bevándorló szülők gyermekeként. Regényeiben általában történelmi tényeket vegyít fikcionális elemekkel, és minden műve előtt alapos kutatásokat végez annak érdekében, hogy minél hitelesebb történetek szülessenek. Az Amerikai Tengerészgyalogosság tagjaként részt vett a II. világháborúban: az itt szerzett élményeit több könyvében is megírta. 2003-ban, 78 éves korában hunyt el. A könyv második fele nagyon emberi, nagyon nyers. Bár néha itt is előfordul a túlzott drámaiság, a témát tekintve ez bőven megbocsátható. Megterheli a lelket, beszivárog a bőr alá. A főszereplők a saját ismerőseinkké, barátainkká és családtagjainkká válnak, és aggódunk miattuk, féltjük őket, és izgulunk. Drukkolunk, hogy most az egyszer a történet vége más legyen. Hiába tudjuk, hogy a vég elkerülhetetlen. Miután végeztem a könyvvel, percekig csak ültem dermedten, és talán most éreztem először igazán, a világ mennyire kegyetlen hely tud lenni. Napokig kísértett. Talán nem a legjobb könyv, vannak hibái, de pont ezért lehet olyan életszerű. A hangulata megfog és nem ereszt. A könyvben élsz, a szívedbe tép újra meg újra. De talán, ha nagyon-nagyon vágyunk rá, valaki valahol visszafordítja az idő kerekét, hogy a regény egésze csak kitalált történet legyen. A+ Szerző: -FA- Varsó, a bátorság metaforája - KönyvesBlog
