Védettséget igazoló okmányt vezet be Magyarország2021. Február 11. - Csütörtök 11:23 | Címkék: Elhunyt, Halálozás, okmány, Koronavírus, konzultáció, gyógyul, adat, járvány, beteg, fertőzött, egészségügyi anyagok Facebook Twitter Nyomtatás E-mail A korlátozások enyhítése még korai, mert alacsony az átoltottság. A brit vírusmutáns miatt több fertőzésre kell számítani. A részleteket a kormányinfón ismertették. Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta: ilyen dokumentumot az kaphat, aki már a második oltást is felvette, illetve aki a koronavírusból felgyógyultnak minősül. Várhatóan lesz egy harmadik lehetőség is, amikor valakinek a vérében antitestet találnak. Az ő esetében négy hónapra szólhat az okmány. fotó: MTI/Varga György A következetes védekezésnek köszönhetően a járvány második hullámát sikerült megfékezni, ám a brit mutáns hazánkban is terjed, ezért most több fertőzésre kell számítani - mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy csütörtökön átlépjük a 300 ezres határt az oltások számában. Jövő héten online konzultáció indul az élet újraindításáról, ami a vakcinainfo.gov.hu oldalon lesz majd elérhető. (Cikkünket hamarosan frissítjük ...)