Versek és idézetek

A témát ebben részben 'Kultúrával kapcsolatos beszélgetések' Dark Angel hozta létre. Ekkor: 2012. augusztus 09..

  1. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    ''Nem tudunk segiteni mindenkin,
    de mindenki tud segiteni valakin.''

    ( Ronald Reagen )
     
  2. jaky6 /

    Csatlakozott:
    2011. május 15.
    Hozzászólások:
    210
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Az élet épp olyan, akár egy könnyű álom,
    míg gyermekek vagyunk... Aztán felébredünk,
    hogy megláthassuk, és megyünk, megyünk,
    ébren hajszolva őt e földi tájon,
    az álmodott, első gyönyört,
    de nem találjuk; összetört,
    így hát megyünk tovább, addig keresve,
    amíg végső álmát nem hinti ránk egy este.

    Manuel Machado
     
  3. SuperMario56 /

    Csatlakozott:
    2011. június 03.
    Hozzászólások:
    11,477
    Kapott lájkok:
    2,079
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél.
    Victor Hugo
     
  4. jaky6 /

    Csatlakozott:
    2011. május 15.
    Hozzászólások:
    210
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    A ki szűken vet, szűken is arat; és a ki bőven vet, bőven is arat.
    Pál apostol
     
  5. SuperMario56 /

    Csatlakozott:
    2011. június 03.
    Hozzászólások:
    11,477
    Kapott lájkok:
    2,079
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    A barátság bonyolult érzések titokzatos, furcsa harmóniája.
    Berkesi András
     
  6. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Befordúltam a konyhára,
    Rágyujtottam a pipára...
    Azaz rágyujtottam volna,
    Hogyha már nem égett volna.

    A pipám javában égett,
    Nem is mentem én a végett!
    Azért mentem, mert megláttam,
    Hogy odabenn szép leány van.

    Tüzet rakott eszemadta,
    Lobogott is, amint rakta;
    Jaj de hát még szeme párja,
    Annak volt ám nagy a lángja!

    Én beléptem, ő rám nézett,
    Aligha meg nem igézett!
    Égő pipám kialudott,
    Alvó szívem meggyúladott.

    (Pest, 1843. július–augusztus.

    Petőfi Sándor

     
  7. vajaszsemle /

    Csatlakozott:
    2013. augusztus 29.
    Hozzászólások:
    345
    Kapott lájkok:
    28
    Beküldött adatlapok:
    0
    Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz


    Veszekedtem a kisfiammal,
    mint törpével egy óriás:
    - Lóci, ne kalapáld a bútort!
    Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
    Jössz le rögtön a gázrezsóról?
    Ide az ollót! Nem szabad!
    Rettenetes, megint ledobtad
    az erkélyről a mozsarat!

    Hiába szidtam, fenyegettem,
    nem is hederített reám;
    lépcsőnek használta a könyves
    polcokat egész délután,
    a kaktusz bimbait lenyírta
    és felboncolta a babát.
    Most nagyobb vagyok, mint te! - mondta
    s az asztal tetejére állt.

    Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
    de azért tetszett a kicsi,
    s végül, hogy megrakni ne kelljen,
    leültem hozzá játszani.
    Leguggoltam s az óriásból
    negyedórára törpe lett.
    (Mi lenne, gondoltam, ha mindig
    lent volnál, ahol a gyerek?)

    És ahogy én lekuporodtam,
    úgy kelt fel rögtön a világ:
    tornyok jártak-keltek körülöttem
    és minden láb volt, csupa láb,
    és megnőtt a magas, a messze,
    és csak a padló volt enyém,
    mint nyomorult kis rab mozogtam
    a szoba börtönfenekén.

    És ijesztő volt odalentről,
    hogy olyan nagyok a nagyok,
    hogy mindent tudnak és erősek
    s én gyönge és kicsi vagyok.
    Minden lenézett, megalázott,
    és hórihorgas vágy emelt
    - föl! föl! - mint az első hajóst, ki
    az egek felé szárnyra kelt.

    És lassan elfutott a méreg,
    hogy mégse szállok, nem növök;
    feszengtem, mint kis, észre sem vett
    bomba a nagy falak között;
    tenni akartam, bosszút állni,
    megmutatni, hogy mit tudok.
    Negyedóra - és már gyűlöltem
    mindenkit, aki elnyomott.

    Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!...
    És ekkor zsupsz, egy pillanat:
    Lóci lerántotta az abroszt
    s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
    Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
    No, ne félj - mondtam csendesen.
    S magasra emeltem szegénykét,
    hogy nagy, hogy óriás legyen.
     
  8. SuperMario56 /

    Csatlakozott:
    2011. június 03.
    Hozzászólások:
    11,477
    Kapott lájkok:
    2,079
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    [h=5]Móra Ferenc: A CINEGE CIPŐJE


    Vége van a nyárnak,
    hűvös szelek járnak,
    nagy bánata van a
    cinegemadárnak.

    Szeretne elmenni,
    ő is útra kelni.
    De cipőt az árva
    sehol se tud venni.

    Kapkod fűhöz-fához,
    szalad a vargához,
    fűzfahegyen lakó
    Varjú Varga Pálhoz.

    Azt mondja a varga,
    nem ér ő most arra,
    mert ő most a csizmát
    nagyuraknak varrja.

    Darunak, gólyának,
    a bölömbikának,
    kár, kár, kár, nem ilyen
    akárki fiának!

    Daru is, gólya is,
    a bölömbika is,
    útra kelt azóta
    a búbos banka is.

    Csak a cingének
    szomorú az ének:
    nincsen cipőcskéje
    máig se szegénynek.

    Keresi-kutatja,
    repül gallyrul gallyra:
    "Kis cipőt, kis cipőt!" -
    egyre csak azt hajtja.[/h]
     
  9. astra /

    Csatlakozott:
    2013. július 25.
    Hozzászólások:
    736
    Kapott lájkok:
    1
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Férfi
    Az életben akadnak olyan történetek, melyeket minden nyelven túl bonyolult lenne elmagyarázni.

    Murakami Haruki
     
  10. jaky6 /

    Csatlakozott:
    2011. május 15.
    Hozzászólások:
    210
    Kapott lájkok:
    0
    Beküldött adatlapok:
    0
    Ne akarj mást, ne akarj más lenni:
    Parancsra, kérésre, jót, jobbat tenni;
    Csapzott szárnyad régen megtörött,
    Harag, düh távozott és megszökött.

    Ne akarj az lenni, ki nem lehetsz.
    Belül csak sírsz, te hiába nevetsz.
    Csapzott szárnyad régen megtörött,
    Harag, düh elment, - el is költözött.

    Ne akarj mást, úgy tenni: jól vagy;
    Olvasva, látva mindent, nyomott hagy.
    Csapzott szárnyad régen megtörött,
    Harag, düh már magától ellökött.

    Ne akarj mást, úgy élni: nem érdekel;
    Élj úgy, s tudd, téged meg sem érdemel.
    Csapzott szárnyad már régen eltörött,
    Harag, düh szívedből megszökött.

    Ne akarj semmit, csak téged vert át.
    Segíteni akartál, látva passzív múltját.
    De csapzott szárnyad eltörött végleg,
    Harag távozott, - nem tartod ellenfélnek.

    Ne akard, hogy lássa: fájnak a képek,
    Ne mutasd, hogy vannak még emlékek.
    Habár csapzott szárnyad eltörött végleg:
    Harag, düh távozott, - mondd el kérlek.
     
  11. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:

    <tbody>
    [TD="width: 100%"]Józanság
    [/TD]



    </tbody>



    Alszol mellettem. Repkedő szemed
    kék madarát, két fürge madarát
    kalitba csuktad.

    Korholva nézem bolond lelkemet:
    elhagy, és föl-le kémli vonalát
    egy furcsa útnak.

    Jer vissza, lelkem, nem való tehozzád
    a bizonytalan ösvény messze hosszát
    bódulva bolygani!

    Elég volt járni, elég volt keresni,
    két oldalt lándsás kapukon belesni,
    záporral csorgani.

    Száraz tetőnk alá ma behuzódva
    az ablakon berémlő vert bozótba
    új bajra ki ne szökj...

    Lélek les ott künn lelket, mint a kobra,
    s a gyűlölségek száz Medúza-szobra
    mered a lomb között.

    Óh, előrefutós meg visszatérős
    lelkem, drága kis ebecském, be félős,
    hogy nyomod ottveszik,

    ha nem von vissza a szent vágy, a jó láz,
    mint bölcs szimat, mint erős, ritka póráz,
    az alvó kedvesig...

    Babits Mihály


    Wass Albert:

    Üzenet haza


    Maradnak az igazak és a jók.
    A tiszták és békességesek.
    Erdők, hegyek, tanok és emberek.
    Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!


    Likasszák már az égben fönt a rostát
    s a csillagok tengelyét olajozzák
    szorgalmas angyalok.
    És lészen csillagfordulás megint
    és miként hirdeti a Biblia:
    megméretik az embernek fia
    s ki mint vetett, azonképpen arat.
    Mert elfut a víz és csak a kő marad,
    de a kő marad.
     
    Utoljára szerkesztve moderátor által: 2014. január 10.
  12. rambo / Guest

    Vándorút



    Az Ősz intően utolsó sugarait
    Könny-prizmáimban horgolom
    Kavargó leveleid, apró ujjlenyomataid
    Csalfa szívemben hordozom.
    Nincsen már otthonom.

    Koldusa voltam mindennek ami szép
    Nincsen benned érdemem, Nélküled Üres vagyok
    Mégis kedvelted az életem, pedig hamu és por vagyok
    Üldözött voltam és elhagyott. Okkal.
    De Te meggyújtottad szívem hűlt helyét
    Felgyújtottad magányos utam rámtapadt jegét
    Arcod ma is rám ragyog. Beragyogod éjjelem elmúló egét.

    És én remegve és ámulattal bámulok.
    Arcodra ha csak rá mernék és tudnék nézni.
    Nem akarnék soha többet félni.
    Nem zavarna a távolság, ha átváltozok.

    Megmentetted fanyar ízű sorsomat
    Elűzted lelkemről a sötét felleget
    feláldozva közben értem önmagad
    Mindent Aki vagy. Mindent Akivé leszek.
    Hogyan köszönhetném meg neked?
    Elbuknak előtted a szép szavak
    Csak por és szélfútta salak

    Ennem adtál mikor éhes voltam
    Innom adtál, mikor megszomjaztam
    Ruháztál, befogadtál, látogattál, szerelemmel szerettél
    Mielőtt még én szerettelek
    De túl messze visz, a horizonton túl utam
    És bukdácsoló szavaim nem tudják megköszönni neked.

    Hagy szeresselek, itt, most, még egy napot.
    Házadban hadd éljek, amerre járok, légy velem
    Amerre mész, hadd kövesselek, te légy holnapom
    Dicsőség, dicsőség neked Istenem
    Az egyetlen név, Jézus, légy az ajkamon

    Ragyogj fel csaló szívemben,
    Éjszakátlan, Egyetlen, Örök Fénysugár,
    És én majd meghalok, mégis tudom mi vár
    Ments meg addig minden egyes napon
    Akaratodnak, tudom meg kell lennie
    A világnak, az időnek még el kell telnie

    Őszinte fényedet szívemnek fel kell falnia
    De ha csak arcodat látnám
    Odafenn, az égen
    Hiába, mégis, szétesnek a szavak
    Odalenn a kútmélyben

    Egy pillanatnak sem lenne szabad így megmarnia
    Áldott vagy, Aki eljössz majd az Úr nevében
    Aki vársz rám, szóval tartasz, hogy ne őrüljek meg,
    Beszélsz hozzám, míg a Földnek és Égnek el kell múlni (köszönöm neked)
     
  13. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [h=2]Petőfi Sándor – A puszta, télen[/h]
    Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
    Mert az az ősz olyan gondatlan rossz gazda;
    Amit a kikelet
    És a nyár gyűjtöget,
    Ez nagy könnyelműen mind elfecséreli,
    A sok kincsnek a tél csak hűlt helyét leli.
    Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
    Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
    S a dalos madarak
    Mind elnémultanak,
    Nem szól a harsogó haris a fű közül,
    Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül.
    Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
    Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
    Vagy hogy rövidlátó
    Már öregkorától,
    S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
    Így sem igen sokat lát a pusztaságon.
    Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
    Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
    Mikor vályú elé
    Hajtják estefelé,
    Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
    Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.
    Leveles dohányát a béres leveszi
    A gerendáról, és a küszöbre teszi,
    Megvágja nagyjábul;
    S a csizma szárábul
    Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
    S oda-oda néz: nem üres-e a jászol?
    De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
    Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
    Mert a pince kulcsát
    Akár elhajítsák,
    Senki sem fordítja feléjök a rudat,
    Hóval söpörték be a szelek az utat.
    Most uralkodnak a szelek, a viharok,
    Egyik fönn a légben magasan kavarog,
    Másik alant nyargal
    Szikrázó haraggal,
    Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
    A harmadik velök birkózni szemközt jő.
    Alkonyat felé ha fáradtan elülnek,
    A rónára halvány ködök települnek,
    S csak félig mutatják
    A betyár alakját,
    Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
    Háta mögött farkas, feje fölött holló.
    Mint kiűzött király országa széléről,
    Visszapillant a nap a föld pereméről,
    Visszanéz még egyszer
    Mérges tekintettel,
    S mire elér a szeme a túlsó határra,
    Leesik fejéről véres koronája.
     
  14. rambo / Guest

    Added after 3 Minutes:

    Minden változik

    Minden elmúlik a
    szépség, az ifjúság.
    A kegyetle idő
    arcunkra barázdákat váj.

    Mint patak a földbe,
    ha nem találja nyomát.
    Minden változik,
    s ez néha fáj.

    Mert míg élünk,
    nem értjük okát.
    S néha arcunkon csorog
    a könnyünk,

    Mint patak a földeken át.
    Mert azt hisszük elmúlt az ifjúság,
    s a szépséggel elmúlt
    a boldogság.
    De se patak, se könny
    nem olthatja ki
    szívedben a boldogság
    lángját,

    Ha érzed, hogy van aki még
    mindig vár rád,
    s csókolja az arcodon
    a barázdát!
     
    Utoljára szerkesztve: 2014. január 29.
  15. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [h=1]Barátomnak[/h]
    Ilyen dorgálást, barátom,
    Tőled már sokszor hallék,
    Hogy magam miért bocsátom
    Úgy el, bár vidor valék?
    Mért vagyok most olyan gyáva,
    Aki másszor, mint egy páva
    Voltam a felőltözött
    Víg gavallérok között?

    Azt is hányod a szememre,
    Hogy most bús, komor vagyok,
    És hogy már ifjú létemre
    Mindenemmel felhagyok,
    Én, ki másszor a lyánykákat
    És egész kompániákat
    Kedveltetni jól tudám. -
    Úgy van: Lillát bírtam ám.

    Most pedig már bús kedvébe
    Szívem csak szomorkodik,
    Őltözöm csak neglizsébe,
    Két orcám halványodik;
    Nem kedvellek társaságot,
    Sem leányt, sem cifraságot. -
    Úgy van: Lillát fájlalom. -
    Óh te, eltűnt angyalom!
     
  16. rambo / Guest

    KÖSZÖNÖM ISTENEM....

    Istenem köszönöm mindazt amit adtál,
    Az éjt a pihenést, a sok -sok szenvedést,
    Köszönöm , amiért tűrni tanítottál.
    A szenvedéseket , amit a vállamra raktál.

    Köszönöm az életet, ami eddig tartott,
    Köszönöm a békét, a sok lelki harcot,
    Köszönöm Jó Atyám hogy lelkem hozzád vágyik,
    Add, hogy legyen erőm egészen hazáig.

    Köszönöm a látást, a két szememet,
    Melyet fogjon le egykor a Te szent kezed.
    Köszönöm az értelmet, a szót, a hallást,
    Köszönöm az igét, Krisztust, a vallást.

    Köszönöm azt is, hogy szeretlek téged,
    Köszönöm, hogy hívó fohászom megérted.
    Köszönöm hogy meghallod a jajkiáltást,
    Köszönöm a sok-sok megbocsátást.

    Sajnos bűnös vagyok, egyre csak vétkezem,
    Add szent kegyelmedet, hogy csak a jót tegyem.
    Ha Te nem vagy velem, én csak koldus vagyok
    De így veled gazdag, nagyon gazdag vagyok.

    Minden Tetőled van, és minden Teáltalad.
    Csak egy legyen utam,:a hit és az alázat.
    Uram! Ezen úton vezesd a lelkemet,
    Köszönöm hogy szereted a megtért gyermekeket.

    Atyám! Bár a földön nincsen érdemem,
    Tedd meg Szent Fiad. Jézusom nevében.
    Drága jó Szűzanyám, szólj az érdekemben,
    Hogy veled lehessek egykor a mennyekben.

     
    Utoljára szerkesztve: 2014. január 31.
  17. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    [h=2]Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz![/h]
    Egy szívnek, mely éppúgy fáj,
    mint az enyém

    Eredj, ha tudsz… Eredj, ha gondolod,
    hogy valahol, bárhol a nagy világon
    könnyebb lesz majd a sorsot hordanod,
    eredj…
    Szállj mint a fecske, délnek,
    vagy északnak, mint a viharmadár,
    magasából a mérhetetlen égnek
    kémleld a pontot,
    hol fészekrakó vágyaid kibontod.
    Eredj, ha tudsz.
    Eredj, ha hittelen
    hiszed: a hontalanság odakünn
    nem keserűbb, mint idebenn.
    Eredj, ha azt hiszed,
    hogy odakünn a világban nem ácsol
    a lelkedből, ez érző, élő fából
    az emlékezés új kereszteket.
    A lelked csillapuló viharának
    észrevétlen ezer új hangja támad,
    süvít, sikolt,
    s az emlékezés keresztfáira
    téged feszít a honvágy és a bánat.
    Eredj, ha nem hiszed.
    Hajdanában Mikes se hitte ezt,
    ki rab hazában élni nem tudott
    de vállán égett az örök kereszt
    s egy csillag Zágon felé mutatott.
    Ha esténként a csillagok
    fürödni a Márvány-tengerbe jártak,
    meglátogatták az itthoni árnyak,
    szelíd emlékek: eszeveszett hordák,
    a szívét kitépték.
    S hegyeken, tengereken túlra hordták…
    Eredj, ha tudsz.
    Ha majd úgy látod, minden elveszett:
    inkább, semmint hordani itt a jármot,
    szórd a szelekbe minden régi álmod;
    ha úgy látod, hogy minden elveszett,
    menj őserdőkön, tengereken túlra
    ajánlani fel két munkás kezed.
    Menj hát, ha teheted.
    Itthon maradok én!
    Károgva és sötéten,
    mint téli varjú száraz jegenyén.
    Még nem tudom:
    jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
    de itthon maradok.
    Leszek őrlő szú az idegen fában,
    leszek az alj a felhajtott kupában,
    az idegen vérben leszek a méreg,
    miazma, láz, lappangó rút féreg,
    de itthon maradok!
    Akarok lenni a halálharang,
    mely temet bár: halló fülekbe eseng
    és lázít: visszavenni a mienk!
    Akarok lenni a gyujtózsinór,
    a kanóc része, lángralobbant vér,
    mely titkon kúszik tíz-száz évekig
    hamuban, éjben,
    míg a keservek lőporához ér.
    És akkor…!!
    Még nem tudom:
    jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
    de addig, varjú a száraz jegenyén:
    én itthon maradok.
     
  18. rambo / Guest

    Nehéz a célt megtalálni ha az utat nem mutatják lábnyomok

    VAgyok aki vagyok, és ez a vagyok formált engemet!


    A határtalanul boldog élet egyetlen akadálya saját tudatunkban rejtezik. Az öröm a boldogság a béke egyáltalán nem a külvilág függvénye...Mindenkor egyedül tudatunk tartalma befolyásolja ezeket az érzéseket. HA fel tudunk hagyni azzal hogy folyton a hiányt látjuk, hibákat keresünk, próbálunk javítani a dolgokon, akkor kapcsolatba kerülünk a tökéletes élet energiáival, melyek bennünk áramlanak.Ha úgy érezzük igazságtalanul bánnak velünk, nem lesz részünk a tökéletességben.Ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, nem fogunk a régi sérelmeken bánkódni.
    Tudatunkban és szívünkben felépítünk egy új világot.Gondolataink és érzéseink határozzák meg élményeinket.Ha ezt elfelejtjük és azt hisszük hogy a külvilág eseményei a meghatározók,megpróbáljuk megváltoztatni,az lesz a boldogtalanságunk okozója. Amint megtanuljuk hogyan teremtsünk boldogságot, vagy szenvedést tudatunkban,szívünkben, attól kezdve hasznosak lehetünk a világban!Nem segíthetünk másokon, amíg nem tanulunk meg önmagunkon segíteni.

    A tudatosság az első lépés.És egyben az utolsó is.Gondolataink és érzéseink egyszerű tudatosítása minden pillanatban, ennyi az egész. Ítélkezés nélkül gondolkodni és érezni.A megfigyelő önmagára tekint. Elfogadja önmagát. Nyitott szívvel, éber szemmel.Mélyre szívja a levegőt, és hosszan fújja ki.Az extázis pillanata, ÖRÖKKÉ.Ne felejtsük el!minden úgy van jól ahogy van!Csak szeressük önmagunkat!

    MAgányos utat jelent, amíg megtanuljuk , hogyan adjuk meg önmagunknak azt a szeretetet, amit másoktól remélünk.De ha egyszer felismertük hogyan kell csinálni, azt a szeretetet soha nem vehetik el tőlünk.Az olyan ajándék amely szüntelenül körforgásban van.


     
  19. klarensz / Moderator Vezetőségi tag

    Csatlakozott:
    2012. június 27.
    Hozzászólások:
    16,928
    Kapott lájkok:
    2,488
    Beküldött adatlapok:
    0
    Nem:
    Babits Mihály



    <tbody>
    [TD="width: 100%"]Gyümölcsbe harapva...
    [/TD]



    </tbody>
    [​IMG] [​IMG]
    (János-szanatórium.)Tíz órakor bejött a szobalány s hozott
    egy tál gyümölcsöt. Körte és barack között
    hevert kékes magányban, satnyán, ráncosan
    egy bús füge, mint egy sötét rabszolgalány
    hajnal felé valami antik orgián,
    aléltan, kéjtől elcsigázva, rózsaszin
    s fehéressárga hamvas húsok halmain
    óh te kit puhává aszalt a lángnapok
    sütése: jer! barna melledbe harapok.
    Vadbeteg ínyem szomjas rád, te szerecsen,
    s kivánós, mert nem érintettem kedvesem
    szőke testét x hónap óta már - tanum
    ez a zord ágy és ez a szanatórium
    ahol fogam most kicsordítja véredet...
    Óh érdes bőr, sikamlós vér, nyelvem alatt
    foszladó rostok, s csurranó hirtelen íz
    mellyel lelkem, mintegy varázslat, megtelik
    valami érdes édességben! A füge
    bokrát is látni vélem, durva bársonyát
    tapintom levelének; ott van a bokor
    szöllőhegyünkön, a présház mögött, ahol
    a hegy miatt a tető szinte földig ér.
    Mennyit ültem töredezett fazsindelyén
    kamasz-koromban, ház mögött és hegy előtt,
    surló lombok közt, a fügét s a mogyorót
    tépdesve, és a füge mint a könnyü nők,
    adta magát, de a mogyoró összenőtt
    egymással és üngével, csak mókus-fogam
    erőszakának engedett. Beh boldogan
    dobtam magam a kemény háztetőn hanyatt!
    Az égen gyujtogató Neróként a nap
    kéjelgett, föntebb énelőttem a hegyen
    napszámoslányok hajladoztak; meztelen
    lábszáraikat combig láttam; engemet
    nem látott senki, csak a huncut istenek.
     
  20. rambo / Guest