Versek és idézetek

Babits Mihály​

[h=1]Egy dal[/h]

Mikor még gyermek voltam
szomoru és szerény
egy nagy könyvesszobába
kerültem egyszer én
s kiálték vágyra kelten:
Elmém hajóra hág!
Mily szomju véges lelkem
rád, végtelen világ!

S bejártam így a multat
bejártam a jelent
s mit bölcseink tanultak
jól tudtam, mit jelent
de célt seholse leltem
és vágyam egyre rág:
mily végtelen a lelkem
s mily véges a világ!

S szóltam: Könyvek mit érnek?
Mit ér a képzelet?
Választalan had éljek
vidám világ, veled!
s tán elmém vággyal telten
megnyugszik majd ha lát!
mily szomju véges lelkem
rád, végtelen világ!

És a jelent bejártam
s bejártam a jövőt
francia selymet láttam
angol gyapjúszövőt
új farmot messze telken
vad Ausztráliát -
mily végtelen a lelkem
s mily véges a világ!

S szóltam: Minden hiúság
csak egy való: a csók.
Szomító selyem ajkak
és bársonybőr kacsók
kéj, melyet írigyelten
takarnak habcihák -
mily szomju véges lelkem
rád, végtelen világ!

De tengert olyat hol láss,
hogy a mélyére hass?
és hol van olyan forrás
hogy eleget ihass?
Azt hittem, rég beteltem
s ma vágyam újra rág:
mily végtelen a lelkem
s mily véges vagy, világ!​

amilyet a franciák chansonnak neveznek.​

​

 

Erdélyi fák között

Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
Összel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezökre
az élet lüktetése visszatér.
Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...

Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg..
Erdélyi fák között, én nem tudom
miért, de kétszer hullanak a falevelek...

 

Wass Albert

A völgyek vándora​

​

​

Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,​

​

​

gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat!
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.​

​

​

Most este van. Nem látom már az utat:
hátha most a hegyre fölvezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"​

​

​

Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.​

​

​

 

Akác
(dús lombú)

Én még emlékszem rá,
Hogy megrepedt a föld;
És egy kicsiny kis akác
Az ég felé tört.
-
Melyből hatalmas fa lett
Erős ágakkal,
Dús lombú konttyal,
Amely őrt áll az udvarban.
-
Én még emlékszem arra is,
Hogy madarak lepték el;
És fészket raktak
Az ágaknak közében.
-
Akik köszöntik a hajnalt
Ékes szerenáddal,
És ébresztik az embert
A fának virágjával.
.

2012. Szeptember havában. 12.-én
Nyikos Tibor
— Budapest, Hungary környékén.

 

Ady Endre
SORSUNK
Van az életben egy-egy pillanat,
Erõsnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendõ,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött -- sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
*
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erõ küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.

 

Nemes Gyuláné
Fa álma
Kis fa állt a pusztaságban,
közel s távol nem volt társa.
Nem nőtt rajta virág, levél,
ezért szomorkodott szegény.
Az éjszakát mindig várta,
csillagokat megcsodálta.
Azt álmodta egyik éjjel,
minden ágán csillag ragyog.
Körülveszik, táncot járnak
a fényes csillagok.
Hold is lenézett rája,
boldog volt a kicsi fácska.

 

Őrült álom

Őrült álom örült vágy
Őrült szívem csak önre vár
Önt kéri önt szüntelen
Ön dobogtatja őt a szívemet
Őrült állom éjszakák
Ön tölti ki senki más
Őrült vágy mi átkarol
Szorítása jól eső fájdalom
Nem hagy el
Szívem sem mond oly fohászt
Kérem hagyjon el
Szív dobog ő hangosan
Szerelmi hangokat
Mennyben lévő angyalok
Már kívülről tudják
E szerelmi dallamot
Angyalok hát menjetek
Szívén ajtót nyissatok nekem
A fohász mit szívem az ég felé enged
Csak e szerelmi dallam lehet
Vigyétek hát angyalok
E őrült szerelmi dallamot

adamik andrás

 

Székely a ló!
(Népdalocska)
Székely a ló, ahogy nézem,
Ficánkol a kötőféken
-
Rúg és harap ez a fajta,
Mert szabadnak szülte az anyja
-
Székely a ló, ahogy nézem,
Még Csaba hagyta itt őt nékem
-
És fentről nézi vágtatását,
Sörényének lobogását
-
Székely a ló, ahogy nézem,
Csillag van az ő szemében
-
Mi versenyt ragyog az estében
A többi csillag szép fényével
-
Székely a ló, ahogy nézem,
Az ősi népünk büszkesége
-
Egyenes az ő tartása,
Mint a rózsámnak járása
-
Székely a ló, ahogy nézem,
Ficánkol a kötőféken
-
Rúg és harap ez a fajta,
Mert szabadnak szülte az anyja
.
2013. December havában. 4.-én
Nyikos Tibor

 

Iochom Zsolt: Az erős székely
Magas hegyek közt élte napjait,
Csík és Gyergyó őrizte álmait.
Innen indult hódító útjára,
hogy feljusson a világ csúcsára.
Első magyarként mászta meg a Hegyet,
Bebizonyította: hittel mindent lehet.
Aki bátor és mer magasba törni,
Győztesként fog a csúcsról lejönni.
Dacolt a jéggel, faggyal és hideggel,
Élet-halál harc volt, de bírta ideggel.
Tíz nyolcezrest kényszerített térdre,
Örökre megmarad emléke szívünkbe.
Erőss székely volt, sziklaszilárd hittel,
Nap-holdas zászlónkat magával vitte,
Ott lobogott büszkén a világ tetején,
Ott lobog ma is, lelkünknek kék egén.
Belőle merítsünk erőt, ő legyen mesterünk,
Hittel, bátor szívvel magasba törhetünk.
– Egy perc néma csenddel gondolunk terád,
Kit Hópárducként tisztelt a nagyvilág.

 

[h=3]Zelenka Brigitta: Csíksomlyó felé[/h] Kattognak alattam a kerekek, csillag-palástot itt adott rám az éj,
repeső öröm és fojtó félelem és lett érdes értem Apám tenyere.
röptet szárnyakon, s bénítón szívbe mar, Andalít a múlt gyermek-volt dalával
mert szülőföld ez a tájék nekem. - nem évek teltek, mögöttem perc csupán -,
Itt fogant, s rejtőzik mélyen e földben fenyvesillat leng körül a csendben
múltam s jelenem sejtett gyökere, patak-párás erdőn hajnalhasadtán.


<tbody>


[TD="class: tr-caption"]A csíksomlyói búcsúra tartó Boldogasszony zarándokvonat halad
a Gyimesi-szorosban, a Karakó-hídon.
[/TD]
</tbody>

Száguld a vonat az Olt menti tájon,
hol szemembe zárva minden rögdarab,
fűzfák hajolnak selymesen a parton,
s vártemplom áll őrzőn zöld erdő alatt.
Nyújtózik előttem a rozoga híd,
felsejlenek a faluvégi házak,
szivárvány-képzelet szívem repíti:
talán csak tévedés, otthon mégis várnak... ​

Évek sodorták el dőre álmaid,
kattog a vonat, otthon senki se vár.
Könnyfüggöny mögül még dereng a határ,
aztán lassan-lassan ködbe vész a táj.
Tagjaimon ólomsúly, pillám nehéz,
de szellő-sóhaj könnyű álmot ígér,
öröm-várakozva siet elém Anyám,
ó, boldog pillanat, mindjárt ideér...​

Bővebben: http://www.vhegy.com/2014/06/zelenka-brigitta-csiksomlyo-fele.html#ixzz33w9BYenk

 

Paudits Zoltán:
MINDENÜTT
Benne vagyok fűben, fában,
levegőben és virágban,
felhőkben és csillagokban,
esőmosta lábnyomokban.
Benne vagyok a tavaszban,
rejtőzök a szavakban,
sziklák mélyébe bújva
nézek fel a Tejútra.
Benne vagyok a nyárban,
fürdök a napsugárban,
szivárványt húzok a földre,
arcodon táncolok körbe-körbe.
Benne vagyok az őszben,
száraz gally, letörten,
deres avar alatt szunnyadok,
kacérak a csillagok.
Benne vagyok a télben,
vakító, sápadt fehéren.
meztelen testedben szív vagyok,
érted vérzek, dobbanok.