Versek és idézetek

"A báj megfoghatatlan. Lehet modor, lehet egy hang, egy kézmozdulat. De bármi legyen is, maradjon titok. Mert amint ez a modor vagy jellegzetes mozdulat, amit mások elbűvölőnek találnak, tudatossá válik, mesterkélt lesz. A mesterkéltség pedig sohasem elbűvölő."
Rex Harrison

 

Fjodor Tyutcsev

Téli erdő


Tél-boszorkány bonthatatlan

bűbájában, mint mese,

dér-palástban, néma fagyban

áll a fenyves mozdulatlan

csodacsipke-ligete.



Halva tán és mégis élve

tűri, szinte álmai

gyönyörétől megigézve,

hogy a hónak már egész be-

fonják piheláncai.



Ha nyugatról, ha keletről

a ferde nap rácikáz,

meg se rezdül - mint ijesztő

üvegtűzvész, gyúl az erdő:

káprázatos fényvarázs!


/Ford.: Szabó Lőrinc/

 

Vágyakozás

Ha régóta egyedül vagy,
nincs más társad csak a magány
Keserűek a napjaid már,
téged boldogság nem vár.

Talán egyszer mégis,
kegyes lesz hozzád az ég is.
boldogságod lesz végre már,
szíved csakis erre vár.

Szívem szeretetre éhes,
érted mindenre képes.
Csillagot hoznák le néked,
hogy boldognak lássalak téged.

Köszönöm hogy meghallgattál,
szívembe örömöt csaltál.
Tudom már nem kell keseregnem,
csak reménybe reménykednem.

 

A vizek felett köd lett az éjszakából. A hullámok széthordták a hírt a kóborló patakoknak, azok meg elmondták az álmos reggelnek, mely most érkezett az erdőn túlról, ahol a felhők késleltették.

Így aztán megtudta mindenki, hogy gyászt dobol a harkály az erdőn, mert a lélekharang kongása nem ér el odáig.

Forrás: Fekete István: Öreg utakon

 

Örülj az életnek,
mosolyogj sokat,
találd meg a boldogsághoz vezető utat!
Olyanná válj,
amilyen szeretnél lenni,
s tudd,hogy én örökké foglak szeretni!

 

Ostoba szavakkal támad
a hazug, ha otthagyod.
A buta az túl okos lesz
ha nem vagy ott.

Az irigy semmit nem alszik
éjszakákon át.
A hiúnak orráig ér
a nagy világ.

Nézz körül és válassz!
Tudnod kell a választ!
Nézz körül és válassz!
Tudnod kell, ki vagy...!
Idézet P.Box-Soha nem elég

 

"Sok dolog van a világon, amin megakad a szemed, de csak kevés, ami a szívedet is vonzza - ez utobiakkal törődj."

(Ben Crenshaw)

 

Simola Teréz Csilla

Január
Jégvirágos január,
Balatonon fakutyák.
Havas a táj, csikorog,
Csizmám talpa nyikorog.

Cinege ül faágon,
Csiripeli: úgy fázom!
Varjú repül, úgy károg:
Jobb volt minden a nyáron!

Odakint a hó esik,
Meleg tea jólesik.
Szél seper a teraszon,
Teámat most lerakom.

Puhán kavargó pelyhek,
lassan cammogó percek.
Téli képnek véget vet,
Nagy hirtelen sötét lett.

Dunaharaszti, 2015 január 5.

 

Domonkos Jolán

Mesél az erdő

Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.

Mesél az erdő a kopasz fákkal,
az ember sétál meleg kabátban.
Fagyos lehelet, zúzmaravirág
díszíti hajunk, így szép a világ.

Pirul az arcunk, mert a szél csókkal
várja az éppen kint ballagókat.
Ezernyi hópehely táncol az égen,
röptüket figyelve mosolyom érzem.

Csendes a világ, amikor pihen,
megjött a tél, kitártam szívem,
engedtem, hasson rám a varázslat
ezernyi apró kicsi csodával.

 

„Az is döntés, ha semmit nem teszel.
Mindig maradj mozgásban.
Soha ne akadj el.
Mozogj, még ha nem is vagy igazán biztos abban, hová tartasz. Az előre irányuló mozgásban erő van.
Az a lehető legrosszabb döntés, ha semmit sem teszel.” (Robin Sharma)

 

Tüllruhában egy hópihe
Tüllruhában egy hópihe
gyönyörű szép táncot járt,
az égből elszabadulva
tenyerembe beleszállt.

Feloldódtam az érzésben,
szépsége megragadott,
pici vízcsepp volt csak régen,
ami kristályba fagyott.

A tél hideg lehelete
csodás, mint egy varázslat,
ez az évszak fehér leplet,
havat hint a világra.

 

Tűzmadár járt a kertemben,
szivárványos, kényes,
pázsitomra szállott
le a fényességes.

Bokraim közt lépegetett
aranyos-begyesen,
szedegette, emelgette
lábait kecsesen.
( Kulcsár Ferenc: Tűzmadár )

 

Mások hibáinak és akármilyen gyarlóságainak elviselésében türelemre törekedjél; mert tebenned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.
Kempis Tamás

 

Gyuricza Bence

A csalódás
Búsul a bánat a sötétben,
A sötétben, melyben mérges kígyók marják.
Maratja magát, majd testet ölt léte:
Léte lilás levegője letépi álarcát.

Álarca alatt beteg béke bujkál,
Bujkálhat, csak rajtad múlik, felfal-e.
Felfalatásod közben érzed, életed megáll:
A megállást dühös bosszú szaga ékesíti-e?

Ékesíti ám az öntudat fája,
A fa, melyben te vagy, környezeted döglődik,
S a dögvészt te idézed elő, irigységed ága,
Mely ágon mást okolsz saját sutaságod miatt, tik.

Tik, beütés, mely tombol egy téves tengeren,
A tengeren, melynek mély bugyraiban élsz te, ott.
Ott, valahol, ha hagyod, a kétségbeesés merengjen,
Merengés, melyben lassan szíved lesz halott.

A halott, aki vagy, vagy voltál, feltámadsz,
S a feltámadást az Úr segíti, csak higgy!
Hidd, ne csak várd, hogy egyszer kilábalsz,
Hisz a bánat rád parancsol: "Magadat csak a mélybe vidd!"

Viheted magadat fénybe is, a fehér fénybe,
Fény, mely táncol lelked ormain, ha boldogságot énekel,
S mely ének szirének énekét írja felül, lépj előre!
Előre töröld le a fájdalomból születő könnyeket!

Könny, mely bánatot szül, s mely bánat gyöngyszemet,
Gyöngyszem, az alázat, mely fa volt eddig, fénylett,
S fénylése közben kértem én, Istenem, Istenem:
"Istenem! Hadd éljem meg e völgyet s hegyet!"

 

Minden embernek van egy vágya, ami csak az övé, és ez a vágy sokakat eltaszíthat tőle, de azt, aki fontos, közelebb hozza hozzá. Ez a vágy a lelkem mélyéből fakad, és olyan erős, hogy mindenkit megfertőz, aki a közelemben van.
Paulo Coelho

 

Ki helyett szeretsz te engem?
Mondd, kit látsz te bennem?
Lehet, hogy nem az vagyok, akire vártál:

Nem az, aki hív, nem az, aki vár,
Nem az, kivel ébredtél,
Nem az, kivel álmodtál. /Ákos/

 

Öröm és bánat együtt van a szívemben, egy könnycsepp csillan meg a szememben. Ha megkérdeznéd mi bajom, csak annyit mondanék: Hiányzól, de nagyon!!!!

 

Fetykó Judit: Téli tájban
2009-02-02 11:11:18, hétfő



Hófödte tájon, túl ködfátyolon,
végtelennek látszik a mező,
hull a hó, s a fehér paláston
a kristály csipkeszél egyre no.

Cinke röpül az etetőre,
hol szalonna csüng madzagon,
éhes veréb ül a tetőre,
lesi a tyúkot az udvaron.

Kerítés tetején a szarka
cserregve vendégeket jelent,
a hó a mezőt betakarta,
varjústól ehetne idebent.

Míg keringelve lóg a cinke
szalonnástól körbe, s csipeget,
félve leszállva, nézegetve
veréb nyel tengeri-szemeket.

Beburkolódzva, tél-ruhában,
a rövidke nappal elpihen,
korai este homályában
dér száll a világra csendesen.