Z-generációs gyilkosos – Bodies Bodies Bodies Amint elmegy a WiFi, a Z-generáció elveszíti a maradék józan eszét: a Bodies Bodies Bodies nem spórol se vérrel, se öniróniával. Az A24 szatirikus slasher horrorja pont annyira szórakoztató és félelmetes, ahogy annak lennie kell. A kaszabolós horrorok jól bevált receptjéből főzött nekünk Halina Reijn rendező és Sarah DeLappe forgatókönyvíró egy finomat. Így szól a recept: vegyél egy csapat mit sem sejtő fiatalt, tedd be őket egy eldugott, isten háta mögötti házba, ahol aztán szép sorjában ölesd meg őket egy titokzatos gyilkossal. Itt megjegyzendő, hogy a slasher műfaja nem hiába tér vissza ehhez a bejáratott alapszituációhoz: ami jól működik, azt nem kell lecserélni. Hozzátenni azért illik valamit, persze. A Bodies Bodies Bodies pedig tesz hozzá, nem is keveset, többek között humort, sziporkázó szereplőgárdát és egy jóleső csavart a végére. Így még aki a szemeit forgatja a klisés felütés hallatán, az is jót szórakozhat a filmen. Adott egy első ránézésre kifejezetten ellenszenves, gazdag, nagyrészt bekokózott huszonéves társaság, akik az érkező hurrikán örömére partit dobnak apuci vidéki villájában, apuci drága pezsgőjével. Ide toppan be a rehabról frissen szabadult Sophie (Amandla Stenberg) újdonsült barátnőjével, Bee-vel (Maria Bakalova), mint kiderül, hívatlanul. Még a legjobb barátja, David (Pete Davidson) sem tűnik úgy, hogy nagyon örülne érkezésének. A kollektívába tartozik még a színésznőnek készülő Emma (Chase Sui Wonders) és a keménykötésű Jordan (My’hala Herrold), akiről lerí, hogy nem lelkesedik Sophie és Bee románcáért. A partiarc, amúgy podcaster Alice (Rachel Sennott) és Greg (Lee Pace), Alice negyvenéves Tinder-randija egészíti ki a bagázst. Ja, és van még a titokzatos Max (Connor O’Malley) is, akiről senki sem tudja, hová rohant az előző esti balhé után. A hurrikán buli elérkezik arra a pontra, hogy egyikük felveti, játsszanak gyilkosost, ami persze tényleges öldöklésbe megy át. Kint tombol a vihar, a bent ragadt társaságnak pedig két pánikroham között ki kell találnia, melyikük gyilkolássza a sötétben a többieket. A nagy kúria labirintusszerű enteriőrjével a klasszikus whodunitok helyszínére hajaz, ahol szép lassan gyűlnek a hullák a medence mellett, a lépcső alján, a konditeremben… A gyilkosságok közti időt a fiatal szereplőgárda remekül tölti ki. Szembeszökő, milyen jól működik a színészek közötti kémia, ez teszi a filmet igazán szórakoztatóvá. Egyetlen gyenge láncszem Pete Davidson, akinek hivatásos komikus léte ellenére még az improvizált sorai is erőltetettnek hangzanak. Annyira igyekszik hozni a goromba, elkényeztetett gazdag kölyköt, hogy sikerül túljátszania. A többi színésznek van annyi rátermettsége, hogy lassan, de biztosan kikerekítik az elsőre felületesnek tűnő karaktereiket. Sőt, humor szintjén is lekörözik Davidsont. Még jó, hogy karaktere nem marad sokáig életben. Élvezetes egyébként nézni, ahogy a már alapból problémás baráti társaságot lassan szétzilálja a nyomasztó légkör. A feszültség adagoltan érkezik, okosan építkezik a film, van, hogy már-már megnyugszunk, hogy aztán a tetőfokra hágjanak az érzelmek. Ahogy egyre szűkül a lehetséges tettesek köre, a vádaskodások közben piti féltékenységek, múltbeli megoldatlan konfliktusok kerülnek felszínre. Nem számít, hogy a haverod vérbe fagyva hever pár méterre, amikor egy barátnődről kiderül, hogy titokban teljes hülyeségnek tartja a podcastodat. A Bodies Bodies Bodies disszonancia nélkül vegyíti a horrort, a drámát és a humort, méghozzá Z-generációs, “Nem lehet ő a gyilkos, Mérleg a holdjegye!” fajta nihilista humort. Mindez szatirikus, persze, a film kifigurázza a szereplőit, de szerencsére nem megy el odáig, hogy lenézze őket. Nagyrészt szerethetőek, szórakoztatóak, vagy legalább érdekesek annyira, hogy végig szurkoljunk nekik, hogy életben maradjanak. Viszont a Bodies Bodies Bodies annyira meg van pakolva generáció-specifikus szereplőkkel és humorral, hogy néhol már túlcsordul. Én Z-generációsként élveztem az elém tartott görbe tükröt és tudtam szórakozni a kortársaimra jellemző, itt komikusan eltúlzottan megjelenő attitűdökön, amiket beleszőttek a filmbe. Ilyen például a kötelezőnek számító polkorrektség vagy a mentális egészség magasztalása, ami sokszor a diagnózisokkal való hanyag dobálózást jelenti. A dialógusok is tele vannak az internet kedvenc hívószavaival, mint a toxikus, triggerel és gázlángol, de szerencsére ezek nem öncélúan vannak bepakolva, hogy a készítők kipipálhassanak mindent az “Így beszél a mai generáció” listán. Bár vaskos a szatíra, de segít, hogy tudatosan az, összekacsint velünk. Ízlés és valószínűleg életkor kérdése, ki mennyire tudja ezt lenyelni. De ne higgyük azt, hogy csak Tik-Tok táncok meg hülyéskedés megy végig a Bodies Bodies Bodies másfél órájában. A film második felében van egy remekül megkomponált 10 perces jelenet, ahol igazán forráspontra ér az addig csak gyöngyöző dráma. Az életben maradt lányok egymásnak esnek, s a veszekedésből mély emberi fájdalmak és komplikált személyiségek sejlenek fel. A jelenet ritmikája színpadi műre emlékeztet, ami valószínűleg a rendező, Halina Reijn színházi hátterének köszönhető. A dialógus egyszer idegesen pereg, máskor fenyegetően lelassul, átcsap intenzívbe, majd elcsendesedik. A színésznők mesterien értik és használják a szöveget. A Danielle és a süvetből ismert Rachel Sennott ismét kegyetlenül jót alakít, de az eddig kvázi ismeretlen Myha’la Herrold is rendesen felvette a kesztyűt. Nehéz erről a filmről beszélni úgy, hogy ne említsük a csavart a végén, ami a tisztességes csavaroktól elvárható módon mindent újraértelmez. Elsőre kreatív és mókás, másodszorra kifejezetten elgondolkodtató. Ez a kettőség jól jellemzi a Bodies Bodies Bodies-t, ami bőven túlmutat a fiatalokat élvezettel gyilkolászó slasher műfaján. 2022. október 10. https://www.filmtekercs.hu/kritikak/bodies-bodies-bodies-kritika
